„A rozsda nem bûn” – beszámoló a V. nemzetközi Fiat126 találkozóról - Jankovics Petra

2010. július 23-25, Agárd

 

Felturbózott motorok, látványos mûszaki átalakítások, eredeti tuning-megoldások – természetesen a hagyományoknak megfelelõen idén is volt minden, ami egy színvonalas kispolski találkozóhoz elengedhetetlen. Férfi szemmel… De vajon mi az, ami miatt minket, nõket is magával ragad a kispolski fíling? Avagy beszámoló a Kispolski talirõl nõi szemmel. 

 

 

A titok nyitja minden kétséget kizáróan a lélek. A kispolskinak ugyanis lelke van. Ezt mindenki tudja, aki közelebbi kapcsolatba került már egy ilyen autóval. Ami akkor indul, amikor kedve van, és addig megy, amíg kedve van. Persze egy kis odafigyeléssel, kedveskedéssel sok mindenre rá lehet bírni õket, de jó nagy adag alázat és türelem kell ahhoz, hogy egy ilyen ördögfiókát kezeljen az ember. Nekem például elég nehézkesen indult a nap, ugyanis a tali második napjára indulván szombat reggel 6-kor hiába indítóztam a szomszédok örömére (hutyutyu…hutyutyutyu…), csak nem indult a kisautó. Szerintem csak lámpalázas volt, mégiscsak évente egyszer adódik alkalma találkozni 100 (idén rekordmennyiségû 120!) másik izgága kispókkal! Álmosságtól csukott szemû párom prózaibb okokra hivatkozott, és valami átkozott megszakítót emlegetett… A lényeg, hogy szakértõ beavatkozását követõen negyed hétkor már (a tájékozódási versenyhez nélkülözhetetlen mitfárerem, Kriszti felvételét követõen) kis nõi különítményünk boldogan robogott Agárd felé. Az sem kedvetlenített el, hogy az érdi emelkedõnél legyorsult egy kamion… hiszen még így is idõben értünk le a reggeli 8 órás eligazításhoz. Mivel az elsõ napot (és ezzel az alkatrészbörzét és hasonló ínyencségeket) kényszerbõl kihagytuk, a versenyszámok elõtt regisztrálnunk is kellett. Még szerencse, hogy a szigorúan az elõre kinyomtatott (és folyamatos élcelõdéseim céltáblájává lett:) folyamatábrák mentén lebonyolított verseny-nevezés zökkenõmentes volt, még a szervezõk kedvesen és roppant szórakoztatóan másnapos álmossága ellenére is.

 

Nemsokára kezdetét vette az elsõ igazi versenyszám, a tájékozódási verseny. A találkozó nemzetközi résztvevõire való tekintettel (bizonyám, messzi földrõl jöttek a külföldi indulók, az eredeti maluch-DNS-t hordozó polákokon túl cseh és szlovák rendszámú autók is voltak), az elõzõ években megszokott szöveges feladványok helyett idén fényképes fejtörõk voltak. Az itiner most is a Velencei-tó körül vezetett minket, ahol télen fotózott jellegzetes tájakat, hóborította építményeket kellett (volna) most így nyáron felismerni, és lerajzolni a fotóról leretusált hiányzó dolgokat. Nem irigyeltem a szervezõket, ugyanis például az egyik helyen mi egy nádtetõs ház, versenytársunk pedig egy mûgólya fájdalmas hiányát vélte felfedezni, de a rajzokra pillantva zsûri legyen a talpán, aki a különbséget a két lerajzolt mûtárgy között felfedezi…

 

Mondanom sem kell, idén sem sikerült teljesítünk a feladatot, de idén is remekül éreztük magunkat közben. És rászolgáltunk a pihenõre, amit retro-érzetû kockás pokrócon, elemózsiás kosárkával az ügyességi versenyek (hátrafelé szlalom, bekötött szemû szlalom, stb.) alatt ki is vettünk. Azaz vettük volna – ha nem következik be az, amit nõi aggyal sosem fogok megérteni: a motorbõgetés. Azt még értem, hogy csodájára járnak az összes feltuningolt motornak, de hogy miért nyújt oly nagy élményt egy helyben álló kocsi motorját hallgatni, az rejtély. Aztán jött egy fûnyíró fiú is, aki a kispolszkik és a sátrak közötti tízcentis sávokban próbált hihetetlen idõzítéssel szombat délután füvet nyírni. Így aztán a rövid szürreális pihenõnk után a következõ, számukra is élvezhetõ program az autós szépségverseny és az azt követõ felvonulás volt. Amikor is rendõri felvezetéssel a 120 kispolski dudálás és integetés közepette megkerülte a Velencei tavat, hatalmas örömet szerezve a tó körüli lakosoknak.

Nem mindennapi látvány ugyanis ez a konvoj. A kispolskinak vitathatatlanul stílusa van. Még egy gyári, húszéves kispolski is magával ragadó a maga nemében, nem beszélve a néhány kisebb-nagyobb (olcsóbb és drágább) trükkel egyedivé tett járgányokról. Ezek az autók pöpecek és szerények, morcosak és viccesek, vagányak és megszeppentek, hetykén úrfisak és útszéli csavargósak. Volt itt minden: rákötözött régiségektõl rogyadozó rozsdamarta õsautó, csilivili kabrió, gyönyörû metálfényes luxusautó, omlásveszélyes polskiterepjáró, tetõcsomagtartós és utánfutós túramobil, megahangfalakból álló diszkóverda. Ezúton is köszönet a szervezõknek és a lelkes résztvevõknek, hogy idén is ilyen jó hangulatú találkozó jött létre (kétségtelenül sok múlott a folyamatábrákon! J ), és hát persze reméljük, jövõre is tartjuk a színvonalat! Ha a kispolik is úgy akarják, jövõre veletek ugyanitt ;)